Zsögödi táncosok Gellértegyházán

admin Egyéb

Harmadik alkalommal látja vendégül a csíkzsögödi Harom Néptáncegyüttest Gellértegyháza. Ezúttal is értékes, érdekes műsorral érkeznek Erdélyből a táncosok.

– Július 18-án legújabb műsoruk, az “Egyszer volt, hol nem volt” című táncjáték egy kis falu életébe enged bepillantást. Színvonalas táncelőadást, ugyanakkor kicsiket és nagyokat egyaránt szórakoztató műsort ígérhetünk. A belépés díjtalan, de a megtisztelő hozzájárulást örömmel fogadja az együttes – tudtuk meg Muszka Kálmántól, a Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány kuratóriumi elnökétől.

A népi hagyományőrző estek keretében lesz táncjáték most pénteken, és a Képes vagy rá tábor gyerkőcei is itt zárják majd a nyári táborozást szalonnasütéssel, csillaglessel.