Vidékünk értékei – hétvégén irány Gellértegyháza

admin Fotógaléria

Korabeli piac, népi játszóház, Vastag Csaba koncert és Szent Mihály-napi tűzgyújtás – szeptember utolsó hétvégéjén nagyszabású programmal készülnek Gellértegyházán, az újosztási területen.

Vidékünk értékei – ez a címe a szombatot és vasárnapot is felölelő, ingyenes és minden korosztály számára érdekességet tartogató rendezvénynek Gellértegyházán. Az alapítvány Orosháza városával, a Jövő Építők TDM-el és több, helyi civil szervezettel összefogva hozta tető alá a rendezvényt. Kézművesek és kisiparosok piaci forgataga, népi játszótér, bemutatók és fellépők sora szerepel a kínálatban.

– Orosházán fontosnak tartjuk, hogy közösen gondolkodva, összefogva, együtt tűzzük ki és valósítsuk meg a célokat. Ennek egyik szép példája ez a rendezvény, ahová mindenkit várunk – emelte ki Fejes Róbertné, Orosháza turisztikáért felelős alpolgármestere.

A célokról már Muszka Kálmánt, az alapítvány elnökét kérdeztük. – Az a célunk, hogy közelebb hozzuk a helyi és környékbeli kistermelők, kézművesek portékáit a fogyasztókhoz, hiszen szeretnénk, ha kevesebb szereplője lenne a kereskedelmi láncnak. Szeretnénk azt is megmutatni, mire képes egy-egy gazda a környék termékeny földjein. A rendezvényre a forrást a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) pályázata biztosította. Dél-Békésben egyedüliként nyertünk, a megyei nyertesek száma 16.

Koncert és máglya

A szombati nap 10 órától arra is lehetőséget ad, hogy az érdeklődők fórumokon tájékozódjanak a civil pályázatokról, és az online vásártér lehetőségeiről. A közönségprogramok mellett a jótékonykodásra is lehetőség lesz, hiszen árva kutyákkal érkezik Gellértegyházára az Orosházi Állat- és Természetvédő Közhasznú Egyesület. A szikháti négylábúak társaikat képviselik a rendezvényen, simogatni lehet, és hálásan fogadnak minden felajánlást, eledelt. Az egyesület állatvédelmi családi napot tart szombaton, lesz például mazsorettbemutató, ugrálóvár, valamint őrző-védő és engedelmes kutyabemutatóval várnak minden állatbarátot.

Vastag Csaba koncertje 19 órakor kezdődik, ezt követően, 22 órakor Szent Mihály-napi máglyát gyújtanak, a máglyára ki-ki ráteheti a maga fahasábját, melyet adományért cserébe szerezhet be – az adományokat szintén az állatvédő egyesület kapja, és a gazdátlan kutyák javára fordítja. Vasárnap 10 órától kézműves foglalkozás, szakmai fórumok, népi játszótér, korabeli piac és játszóház a múzeummal szerepel a programkínálatban.

Gellértegyházára dottóval is ki lehet jutni. A kisvonat használata ingyenes, az Árpád-kerttől Rákóczitelepig, majd Gellértegyházát érintve visszafelé közlekedik. Menetrend Gyopárosfürdő honlapján, ide kattintva.

forrás: OrosCafé