Középkori hangulatot idéznek – múzeumi családi nap

admin Egyéb

A múzeum október 17-én, szombaton 9-14 óra között családi napot szervez. A gellértegyházi rendezvény ingyenes lesz.

A Szántó Kovács János Területi Múzeum életében a múlt hónapban kezdődött egy új szezon, melynek fókuszában a 15-16. század bűvköre áll. Erről korábban itt írtunk. A programskála részét képezi az a családi nap is, amellyel október 17-én, Gellértegyházán várják az érdeklődőket.

A családok közelebbről is megismerkedhetnek egyes kézműves foglalkozásokkal, kipróbálhatják a fegyver- és a (fa)kardkészítés sajátos eljárásait. A résztvevőket továbbá beavatják a gyertyakészítés rejtelmeibe is. A rendezvényen a gyöngyfűzés különböző technikáit is bemutatják, melyeket szintén ki lehet majd próbálni.

– Gellértegyháza a 13. század folyamán elnéptelenedett. Mi mégis ide szerveztük a 15-16. századi életet megelevenítő programjainkat, ugyanis Gellértegyházának feltárt templomán erős bizánci hatás látható. A családi nap alapjául szolgáló Dömötör-napi hagyomány pedig ugyancsak ehhez a hatáshoz fűzhető – tudtuk meg Rózsa Zoltán múzeumigazgatótól.

A hagyomány szerint a juhászok Dömötör-napján hajtották be az állatokat a legelőről, s ekkor számoltak el a juhok gazdáival is. Ezt a rítust egy mulatság követte, melyhez a juhászok és a gazdák felvonulása mellett mise is kapcsolódott. Az ünnepség egyik szokásos ételét a birkapörkölt jelentette. Így nem meglepő, hogy az október 17-ei családi napon birkapörkölt készül majd. A Gellértegyházára kilátogatók szombaton nemcsak a finom pörköltet, hanem az ízletes langallót is megkóstólhatják.