Harmónia-Band Gellértegyházán

Hetedik magyar hagyományörző majális

admin Fotógaléria, Rendezvények

A kellemes tavaszi idő és a gazdag programkínálat sokakat csalt ki május elsején a Gellértegyházi Emlékparkba, a 7. magyar hagyományos majálisra.

A délelőttöt a Harangos Néptáncegyüttes nyitotta. A táncosok jókedve megalapozta szinte az egész nap hangulatát. A gondos szervezők, a – Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány – persze nem csak zenés, táncos programokról gondoskodtak, minden korosztály megtalálhatta a neki tetsző szórakozást. A gyerekek számára a rendkívül ötletes, fa népi játékok sokasága volt ellenállhatatlan, de a bátrabbak felkapaszkodhattak a gólyalábakra, az ügyesebbek pedig a különböző kézműves foglalkozásokon alkothattak. A játékba természetesen sokan bevonták aput, anyut is.

A Nagy Gyula Területi Múzeum régésze, Bíró Gyöngyvér érdekes előadásban mutatta be az ásatások tükrében Gellértegyháza Árpád kori múltját.

Gellértegyháza nem is lenne igazi az íjászok nélkül. A majálison is kipróbálhatták kicsik, nagyok a különböző íjakat, de az egyéb fegyverek kedvelői is lőtték szorgalmasan az apró műanyag golyókat az élethű fegyver másolatokból.

Színpadi programokból sem volt hiány

A zenei kínálatban szerepelt Keep KaLM utcazenekar és a helyszínen már ikonikusnak számító Folkográfia együttes. A délután másik fő atrakciója pedig a gyönki Harmónia Rend Bend fellépése volt. A nem is oly rég az internetet szinte felrobbantó, mintegy ötven fős, felnőttekből, gyerekekből álló énekes-zenész társulat Orosházán is kitett magáért. A Spektrum zenekar fellépése és a tombolasorsolás zárta a jókedvű majálist.

Mindez a kellemesen langyos tavaszi szellőtől, a napsütéstől és a büfé áldásaitól kísérve…! Kár, hogy csak egy május elseje van egy évben!

forrás: OrosCafé